|
 
KÉMIA
A nikotin a dohány (Nicotiana tabacum) alkaloidája, amelyet 1928-ban sikerült elkülöníteni. Színtelen, lúgos kémhatású, olaj sűurűuség?, jellegzetes szagú folyadék, amely fény hatására megbarnul. A nikotin nagyon erőos méreg, halálos adagja embereknél 20-60 mg. A dohánynak általában 1-4% a nikotintartalma. Hőo hatására a dohánylevélbőol a nikotin a füstbe jut. A dohány szívásakor a nikotinnak kb. a fele kerül a füstbe, és közel ugyanekkora része szívódik fel a dohányzó szervezetében.
TÖRTÉNELEM
A dohány a ma embere által leggyakrabban használt pszichoaktív drog. Története az amerikai kontinensen kezdőodött. A kontinens felfedezése előott több száz évvel már nagy kultusza volt a pipázásnak. A maják és az aztékok nádszálból szívták a dohányfüstöt. A papok a nikotintól megrészegültek, s a hatást az istenek közelségének tartották. Ám olyan mértéktelen dohányzás, amilyennek napjainkban tanúi lehetünk, az indiánoknál nem volt. Náluk a pipázás meghitt, ünnepélyes dolognak számított, amely alkalmat adott a megbékélésre. A vezér rágyújtott a békepipára, ezt aztán körbeadva szívták, hogy elűuzzék a haragot.
Amikor Kolombusz 1492-ben előoször vette kezébe az indiánok ajándékát, a dohánylevelet, még nem tudott vele mit kezdeni, és a tengerbe hajította. Második amerikai útjára magával vitt egy Ramón Pane nevűu szerzetest, aki közelebb került a bennszülöttekhez, s az őo tudósításain keresztül szerzett előoször ismeretet Európa a nádszálon át szívott dohányfüsttőol kábulatba esőo indiánokról. A hódítók, Cortez és Pizarro katonái azért kezdtek el dohányozni, mert az a hiedelem terjedt el, hogy az indiánok a füsttőol olyan erőosek és egészségesek. Amikor azután hazaértek a spanyol kikötőokbe, az otthoniak megdöbbenve látták a tengerészeket, akiknek az orrából és a szájából füst dőolt. A tengerészek közvetítésével így indult a dohány világhódító útjára. A portugálok, amerre csak jártak, mindenütt ültettek a növénybőol, hogy sehol se legyenek szűukében a drognak.
Európában előoször egy francia ovos, Jean Nicot használta a dohányt a gyógyászatban: a növény zöld levelét a sebre helyezte, a porrá tört dohányt pedig a beteg orrába tette vagy lenyelette. Úgy hírlik, még a királyt is meggyógyította, s cserébe az uralkodó a Herba Nicotianum nevet adta a dohánynak. Későobb Linné, az élőolények nagy rendszerezőoje is Nicot-ról nevezte el a dohányt Nicotiana tabacum-nak.
A XVII. századra a dohányzás meghódította a világot, eljutott távoli kultúrákhoz; a teaszertartások mellett szerves részévé vált a japán kultúrának is. Ugyanebben az időoszakban már széles körben elterjedt egész Európában, de ekkor még elsőosorban mint gyógynövényt alkalmazták (köszvény, reuma és fogfájás csillapítására ajánlották). A dohányzás további terjedésének a pestisjárványok és a háborúk is lökést adtak. A XVII. sz.-ban sok európai országban pusztított a döghalál, és felfigyeltek arra, hogy a túlélőok között sok volt a dohányos. Ez a hír gyorsan terjedt, és az orvosok is propagálták a füstölést a pestis ellen.
Ekkor már a hadvezetés is mindenütt felismerte, hogy a dohány legalább annyira lényeges a katonák számára, mint a muníció (a harmincéves háborúban, például, a katonák majdnem ugyanannyi dohányt fogyasztottak, mint lőoport). A háború kényszerének köszönhetjük a cigaretta feltalálását is. A harctéri szünetekben elég volt a lőoport tömködni, nemhogy a pipát. Ennél sokkal egyszerűubbnek tűunt vékony papírba csavarni a dohányt, s gyorsabb elégetésével a leghamarabb hozzájutni a szükséges élvezethez. A XIX. sz.-ban megjelent cigaretta (amely végül is nem más, mint a dohányzás „alkalmazkodása" a rohanó életmódhoz) meghódította a polgárosodó társadalmakat. A cigaretta világsiker és óriási üzlet lett.
FOGYASZTÁSÁNAK FORMÁI
Pipázás
A legőosibb dohányzási forma, indián találmány. Ez a legszertartásosabb dohányzási mód. A füstöt nem szívják le a tüdőore, hanem a nikotin a szájnyálkahártyáról szívódik fel. Előonye a pipázás ceremóniája. A pipázó nagy gonddal tölti eszközét, lassan, méltósággal szívja. Elszívás után gondosan tisztítja pipáját. Mindehhez időo kell, ezért lényegesen kevesebbet szív, mint a cigarettázó.
Szivarozás
Már az indiánok is szívtak kukoricalevélbe csavart szárított dohányt, szivart. Európában a dohányzás e formája a XVIII. századtól ismert. A szivar a méltóságos polgár jelképe lett. Magyarországon Széchenyi István vezette be; a kaszinóban szívták, és ekkor még szipáknak hívták. Vörösmarty Mihály keresztelte el szivarnak. Ma a vágott, speciálisan pácolt dohányt vékony dohánylevélbe tekerik. A szivarozásnak is van szertartása. Sokan speciális vágóval levágják a végét. Ezt nem helyes csinálni, mert nikotin- és kátrányszűurőo hatása így lecsökken. Ezt sem szívják tüdőore, a nikotin a szájból szívódik fel.
Tubákolás
A szokás a mexikói és dél-amerikai őoslakosságtól származik. A finom dohányport az orron át szippantják fel, miközben élvezik a nagy, tisztító tüsszentéseket is. A nikotin az orrnyálkahártyáról szívódik fel. Mivel nem ég, nincs kátránytartalom. Ezért nem is rákkeltőo. A tubákolás a XIV. Lajos korabeli Franciaországban volt divatos. A dohányport díszes tubákszelencében tartották. Ma már viszonylag ritkán találkozunk vele.
Bagózás
Dél-amerikai őosi szokás, a dohány rágásából áll. A bagózáshoz hozzá tartozik a köpködés, ezért soha nem volt előokelőo dolog. A nikotin a szájnyálkahártyáról jól felszívódik. Nem keletkezik rákkeltőo kátrány, ennek ellenére, valószínűuleg a pácolóanyagoktól szájüregi rákot okozhat. Németországban ma is divat, hazánkban azonban ritka a dohányzásnak eme formája.
Cigarettázás
A cigaretta két részbőol áll: papírhüvelybőol és dohányból. A papírhüvely végén pedig általában egy szűurőopapír található. A cigarettázás során jut a legtöbb nikotin a szervezetbe, ugyanakkor az égés során számtalan vegyi anyag keletkezik, mely hosszú távon súlyosan károsíthatja az egészséget, és többfajta rákos megbetegedést okozhat. A cigarettázással a későobbiekben részletesen foglalkozunk.
|
